Bibke kedvenc idézetei

Míg a bizonytalan után futkosunk, elveszítjük a biztosat.

Titus Maccius Plautus

A szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye.

Paulo Coelho

A bizonytalan ember szerelme mindig csak illúzió - az nem szerelem.

Csernus Imre

Az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.

Paulo Coelho

A végén minden jóra fordul. Ha nem, akkor még nincs vége.

Fernando Sabino

A súlyos fájdalmat is enyhíti az idő.

Marcus Fabius Quintilianus

Az idő nem gyógyít, de elérzéstelenít.

P. D. James

34

Szomorú volt. De ez amolyan mulandó szomorúság volt. Olyan szomorúság, amit az idő meggyógyít.

Stephen Chbosky

Egy kapcsolati bizonytalanságban az ökölszabály az, hogy amíg a partnerünk dühít minket, addig van remény. Amíg a másik képes belőlünk intenzív érzéseket kiváltani, amíg hullámzunk, tépelődünk, rágódunk és szenvedünk, addig még vannak érzelmeink a másik iránt.

Sákovics Diana

Senki sem vágyik arra, amit folyton elérhet, ami nemcsak mindig mellette, de konkrétan a nyakában van. Néhány nap a másik nélkül gyakran a hosszú távú kapcsolatokban is felpiszkálja a vágyat, a szenvedélyt, hiszen ilyenkor van lehetőségünk megélni azt, hogy mit is jelent nekünk valójában a másik.

Sákovics Diana

Kitárulkozásra gyakran kitárulkozás a válasz, így válik ez a folyamat önfenntartóvá, kölcsönösen jutalmazóvá, és így vezet ahhoz, hogy végül alaposabban megismerjük a másikat.

Sákovics Diana

Az ellentétek nem vonzzák egymást, legalábbis hosszú távú párkapcsolatokban biztosan nem.

Sákovics Diana

Ha nem vagyunk képesek hagyni a másikat szabadon lélegezni, ha neheztelünk rá, hogy tőlünk távol is jól érezheti magát, az nem a szerelmünk jele, inkább a bizonytalanságunké. Azért akarjuk, hogy ott legyen, mert nekünk úgy a jobb, mert úgy vagyunk biztonságban, mert akkor tudjuk igazán, hogy szeret. Ha távol van, jönnek a kétségek, jön a szorongás.

Sákovics Diana

Csak akkor kellhet másnak az, ami a tiéd, ha már egyszer megkaptad.

Leiner Laura

Jobb a csendes magány, mint egy zűrös, megalázó, őrült kapcsolat.

Müller Péter

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom