Corvinus saját idézetei

Az ember azt szereti, amit el lehet veszíteni: saját magát, a szerelmét, a hazáját. Mostanáig az emberiség számára a Föld nem tartozott a szeretnivaló kategóriák közé.

Solaris c. film

A hitetlenség csaknem még fontosabb, mint a hit. A hithez egy adag hitetlenség is tartozik.

Thomas Mann

0

Csak az emberségesség vonzza az embereket, ám ha valaki emberséges, de nem megbízható, ezzel épp ellenkezőleg, mint várná, pusztulást hoz magára.

Sima Rangju

Reszkess (...) a prófétáktól és mindazoktól, akik készek meghalni az igazságért, mert az ilyenek rendesen nagyon sokakat magukkal együtt, sőt gyakran maguk előtt s néha maguk helyett is belerántanak a halálba.

Umberto Eco

Állj meg egy szóra!
Valamit kérdezek,
Nem halljuk egymás hangját,
Rohanunk tovább.

Keresem, hol a baj,
Pedig egyszerű,
Valami elmúlt, eltűnt,
S ettől lett keserű.

Edda

Ki társam lenne, nekem nem kell
S vágyottam nem vágy társul
S aggulok éhes szerelemmel.

Ady Endre

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

József Attila

Most azon muszáj elmerengnem:
hogyha te nem szeretnél engem,
kiolthatnám drága szenem,
lehunyhatnám fáradt szemem.

József Attila

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.

József Attila

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

József Attila

Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

József Attila

Nem vagyok más, csak az, aminek látsz, vagy aminek akarsz látni.

Rómeó vérzik

Nem voltam jó, nem voltam rossz,
Azt kaptam mindig, ami jár,
És örültem annak, hogy ismertelek,
És ismertél te is talán.

Kárpátia

Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

József Attila

Akarom, hogy szeressetek,
Akarom, tisztán lássatok,
Akarom, hogy szeressetek.

Ady Endre

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom