Hanna24 kedvenc idézetei

Megígértük, hogy jelentkezni fogunk, nem tűnünk el. Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Biztosan fogunk írni neki, talán egyesek többször, mások ritkábban, de az biztos, hogy a jövőben minden megváltozik, mert olyan, mint amilyen ma volt, már soha többé nem lesz. Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.

Leiner Laura

Fáradt reggelek, nehéz nappalok,
A legszebb álmaid közöttük lassan elhagyod.
Sok rejtett félelem rozsdás lakat mögött:
Bátran nézz mögé, ismerd meg, és mind elköszön!

Kowalsky meg a Vega

Ezek neked kemény napok?
Bocs, ha túl vidám vagyok.
Anyád is mondja, lépj tovább,
hallgasd a másik oldalát
a kazettának! Ne csak a bána-
tos felére ringatózz!

Vad Fruttik

Hagyjuk a drámát, hisz nem ő a Nagy Ő,
Nagy baj volt az agyával, nagy á-val: "Ágyő!".

Follow the Flow

Még nem tudom, hol is a cél,
És folyton ellenem dolgozik a szél.
De nem fúj vissza, a bőröm páncélból van,
A szívem pedig acél.

Follow the Flow

Pár heves vitával (...) a barátság csak erősebb lesz, ha abból kilábal.

Barbárfivérek

Mondd, neked mit jelent, hogy annál nagyobb szeretet nincs,
Mint ha másokért önként adnád az életed.

Kowalsky meg a Vega

Gallérig aranyban,
Vagy egy sarkon szakadtan -
Aki ugyanaz marad, az a legszabadabb,
Az a pokolból visszajön egy darabban!

Kowalsky meg a Vega

A mosoly varázsol...
A Föld mint egy album,
Az albumban fényképek az emberek,
A képekre Isten azt írta, hogy "Csak örömmel nézheted.".
A Föld csak egy album,
Az albumban fényképek az emberek,
A képeket nézve megérted, hogy
A haragra fakul és a mosolytól lesz színesebb.

Kowalsky meg a Vega

Azt mondod, bántott az élet,
Én azt mondom: örülj, hogy éled!
Minden fájdalom, öröm azért van,
hogy magadból többet megérthess.

Kowalsky meg a Vega

Az élet sehol se hibátlan
- jól tudják nyugaton és érzik keleten -,
Otthon ott vagy a világban,
Ahova visszahúz a szerelem.

Ákos

Ha lehetőséged lenne arra,
hogy egy pillanat alatt elérj mindent,
amire valaha vágytál,
megragadnád vagy hagynád elúszni?

Eminem

De a bajban minden kiderül,
ki segít, ki hagy ott,
hogy oldd meg egyedül.

Ákos

Sok szép remény csak sima szükség,
Szerelmeid, a lángjuk füst rég,
Az ölelés kínzó üresség,
Elveszett rég barátság, hűség.

Tim Rice

Ha nincs, ki átkarol,
mert tizenhat sem vagy,
a szív dolgairól
még nem tudhatsz sokat,
de nekem nincs időm!
Én látni akarom,
ki szeret majd nagyon!
Éjszakán, nappalon...

Gérard Presgurvic

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom