KuroiMato kedvenc idézetei

És föl kellett állnom akkor is, ha nem ment,
Mert ahol én voltam, onnan már nem lehet.
Úgy gondoltam, a fájdalom majd múlik,
S hogy elhiggyem, csak pár üveg kellett.

Ismerős Arcok

Persze, nem jó folyton csak menekülni,
De megállni még egyedül nem merek.
Segítség kéne, ugyanúgy, mint régen,
Mikor fiatal voltam, vagy egészen kis gyerek.

Ismerős Arcok

Most, hogy aludni lefekszem,
Kérem az Urat, őrizze lelkem.
Ha ezt a világot ma éjjel elhagyom,
Lelkemet, Uram, a kezedbe adom.

Metallica

Nézlek téged,
Szemedben
A mély bőség.
Ami felettünk van,
Az ugyanaz az ég.
Ha nem lennél, én eltévednék,
A földet az égbe,
Az eget a földbe,
Mélyre temetném.
Hajnalom éjjelén
Újra rád találnék.

Leander Rising

Akárhányszor elestem,
mindig tudtam, fel kell kelnem.
Akárhányszor felkeltem,
megtanultam, hogy kell esnem.

Leander Rising

Ő is, ő is csak egy volt a sok közül,
Ki elhitte, nincsen már egyedül,
Ahogy egyedül született, úgy halt meg.
Szomja vitte más világba,
Mérgek marták, sosem bánta,
Bús magány volt az ő barátja.

Leander Rising

Szívem újra dobban most már,
Szomjú lelkem forrás partján,
Újra van mit vesztenem...

Leander Rising

Azóta nem létezel,
Mióta nem lát két szemem.
Aki keres, az megtalál
A göncöl ötödik csillagán!

Olyan messzire szállok,
Ahol hangotok csak egy
Néma átok.

Miattam ne sírjatok,
Egyszer úgyis meghalok.
Akkor hat belém az élet,
Mikor rájöttem,
Egy másik csillagon égek!

Leander Rising

Éld azt, amit hazudsz,
Hazudd azt, amit élsz.

A sorsodat mindig te választod!

Leander Rising

Hóvirág vagyok én
A világ mezején.
Kiáltom a tavasz üzenetét,
Hogy kinyíltam, és félek,
Mert el kell halnom, hogy benned éljek,
Olvad a hó, virágom tépi szét.

Leander Rising

Látni akartál, hát itt vagyok,
A szerepem vállalom,
Az voltam, aki most is vagyok.
Tudom, a semmi több, mint kevés,
Az úton féltem, de érzem, ott leszel a végén.

Leander Rising

Inkább azt bánom, hogy megtettem valamit, mint azt, hogy nem.

James Alan Hetfield

A közeli barátokról szóló álmok nagyon mély kapcsolatban állnak. Az álmokat általában arra használjuk, hogy kifejezzük azt, amit szavakkal képtelenek vagyunk.

Black Rock Shooter c. film

Tudod, mikor valami rossz történik velem, szeretem azt gondolni, hogy az én hibám. Mert tudod, ha valaki más hibája lenne, akkor én semmit nem tehetnék ellene.

Black Rock Shooter c. film

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom