Skarba_Adri kedvenc idézetei

Ha nem volna a csoda igaz,
Nem tudnál róla.
Éji erdőként benned zúg varázsa,
Kezdd elfogadni!
Nem halsz meg, soha!

Szepes Mária

18

Futballista voltam, de úgy beszélhetek az életemről, mint egy szerelmi történetről. De ki mondhatná azt, hogy ez nem egy love story?

Puskás Ferenc

Egészséges önbecsülés nélkül nem becsülhetjük a másik embert sem. Aki pedig megveti magát, az a másik embert is hajlandó lenézni, sőt, úgy gyűlöli felebarátját, mint önmagát. Kellő önismeret nélkül senki sem ismerheti meg a másik embert.

Gyökössy Endre

Nincs rossz házasság, csak rossz házastársak vannak.

Rachilde

Ismerjék meg és szeressék magukat a nők, és akkor mások is szeretni fogják őket! Ez a legfontosabb.

Vastag Csaba

A természetes folyamatoknak (...) nem szabad gátat szabni. Én kimondottan gyűjtöm a ráncokat, sőt, örülök nekik!

Vastag Csaba

Bármennyire felturbózza valaki a külsejét, belül kell megtalálnia azt a valakit, akit keres.

Vastag Csaba

Élj gyengédségben, és bármikor állj készen a búcsúzásra!

Szilárd Leó

Irányítsd méltó célokra tetteidet, de ne kérdezd, eljuttatnak-e a célig; legyenek példák és modellek a tetteid, nem pedig egy-egy cél elérésének puszta eszközei!

Szilárd Leó

Azt hiszem, a legtöbb gyerek kíváncsian kutakodó fejjel jön világra. Talán azért lettem tudós, mert valamilyen értelemben gyermek tudtam maradni.

Szilárd Leó

Az ég felé ha nézel, láthatod,
Hogy sok madár talál hazát.
A lépted gyorsuló, jól tudod,
hogy hív egy új világ.

Vastag Csaba

A kellemes külső héjon belül egy értékes magnak kell lennie. Ettől lesz igazán vonzó egy nő!

Vastag Csaba

Buta a vágy és még butább a kérdés,
Hisz tudom, nem lehet jobb senki senkinél,
De minden nap fáj, hisz tébolyít az érzés,
Hogy nálad megszakadt, mi bennem máig él.

Tóth Vera

A házassághoz mindent elsöprő vágyat kell majd éreznem, azt, hogy csak azzal a nővel szeretném leélni az életemet. Ha erre vágyom, ha ezt érzem valaki iránt, akkor lehetünk csak igazán boldogok.

Solti Ádám

B-terve az embernek mindig van. Sosem tudhatod, mit hoz a holnap, nem szabad egy lapra föltenni mindent.

Péter Szabó Szilvia

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom