Steinesz kedvenc idézetei

A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.

Kádár Annamária

A gyerekek akkor is szeretik a szavak dallamát, ha nem értik őket.

Richard Dawkins

A játék az ember teremtménye, mely teremtője örömére hivatott szolgálni egy olyan országban, ahol a "komolyság" és a "vidámság" nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő fogalmak, és amelynek a földjére csak játszva teheti be az ember a lábát.

Erich Kästner

Vannak napok, amiket kineveznek - kinevezünk szeretetnapnak, ünnepének. Forgolódnak a virágboltban, az ékszerüzletben a jobb érzésűek, dugva viszik az ajándékot, kíváncsian várják a viszonzást. Én arra gondolok, hogy kellenek-e ezek a deklarált napok, kellenek-e a kikényszerített csókok, nem hiszem.

Dolinay Tamás

Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.

Kosztolányi Dezső

Csak hallgatom, hogyan dobog szivem,
s hideg borúval bámulom magam,
mint a vasúton az első beszállót,
kit fáradott közönnyel megtekintünk.
Hogy később mindörökre elfelejtsük.

Kosztolányi Dezső

Az ember akkor öregszik meg, mikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta.

Móra Ferenc

Öröklött babonás ösztön diktálta neki, hogy nem szabad semmi megtörténhetőre gondolni, mert hátha éppen a fantáziánk ad eszközt a sors kezébe, okoz bajt annak, akit féltünk.

Szilvási Lajos

12

Mindkettőnk vezércsillaga a szerencsétlen szerelem: de különböző utakra int. Nekem uralkodni és küzdeni kell; neked némán szenvedni és lemondani. Sorsunknak engedelmeskedni vagyunk teremtve. Kövesse kiki vezércsillagát!

Kemény Zsigmond

38

Hátat fordítok a napfelkeltének, belélegzem a várost. Benne laksz. Bennem laksz. S hogy mennyire nehéz veled véletlen találkozni, ez egészen őrjítő.

Albert Tímea

108

Észrevetted már, hogy a legváratlanabb dolgok mindig akkor történnek, amikor úgy érzed, hogy az élet kiszámítható, és biztos vagy abban, mi vár rád holnap és azután?

Zakály Viktória

44

A vonat a mi életutunk, emlékszel? A kabinok pedig emberek és sorsok, amelyekkel találkoznunk kell, van, hogy mi választjuk ki, ki mellé ülünk be, van, hogy minket választanak ki mások. Néha rövidebb ideig tart, máskor pedig végtelennek tűnik, de soha nem úgy jössz ki egy fülkéből, ahogy beléptél oda.

Zakály Viktória

Tavasz, nyár, ősz, tél, öröm, bánat, szerelem, gyűlölet, születés, élet, halál.
Minden mindegy.

Janne Teller

Távolságtartó vagyok. Nem bízom meg senkiben. Semmiképpen sem hiszem el, hogy "majd jövök", meg "elviszlek", meg "meglátogatlak", meg "elmegyünk nyaralni", meg "szeretlek", meg "hűséges vagyok hozzád", vagy egyáltalán "számítasz valamit".

Koncz Orsolya

Tudom, hogy szamár vagy... megbántasz valakit, bár nem is akarod... visszavágsz, csak a visszavágás kedvéért... "Szellemes" vagy, és ha valaki visszaszellemeskedik, halálosan megsértődsz. Kapsz esetleg egy pofont, és rettenetesen igazságtalannak érzed - mint ahogy minden pofon igazságtalan -, de arra nem gondolsz, hogy ennek a pofonnak a szülőanyja a te kedélyes szellemességed volt... Vigyáznod kell magadra, mert az élet nem lesz kegyes hozzád!

Fekete István

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom