Vanda_Fatime kedvenc idézetei

A legtöbb ember, aki szavakkal dolgozik, egy idő után már nem bízik meg bennük feltétel nélkül. Ezzel magam is így vagyok. Különösen az olyan nagy szavakkal, mint a Boldog, a Szerelem, az Őszinte és az Erős. Ezek nehezen megragadható, túlságosan is viszonylagos jelentésű szavak, ha az ember olyan durva, közönséges szavakkal veti össze őket, mint (...) a Piti és a Link. Ezeket azért vagyok képes fesztelenül használni, mert szikárak és egyértelműek. De a nagy szavak túl nyúlósak, ezért csak egy pap, vagy egy bolond képes hitelesen használni.

Hunter Stockton Thompson

Magam is osztottam a csavargók optimizmusát, miszerint közöttünk is vannak páran, akik tényleg jó irányba haladnak; hogy a tisztességes utat választottuk, és hogy a legjobbjaink mindenképpen megcsinálják a szerencséjüket. Ugyanakkor osztottam azt a baljós sejtelmet is, hogy ez az életmód halálra van ítélve, mi pedig csak színészek vagyunk, akik esztelen bolyongásuk közben magukat szívatják. A két véglet közt feszülő ellentét - egyrészt a nyughatatlan idealizmus, másrészt a küszöbönálló katasztrófa érzete - tartott mozgásban.

Hunter Stockton Thompson

Nem izgat az, hogy mi lesz holnap,
Csak a pillanat az, ami kifordíthat,
Létezem és élvezem, így szép.

Supernem

Egy részem fél közel kerülni az emberekhez, mert attól félek, hogy elhagynak engem.

Marilyn Manson

Egy okos lány csókol, de nem szeret; meghallgat, de nem hisz el mindent; és lelép, mielőtt elhagynák.

Marilyn Monroe

879

A siker csodálatos dolog, de az ember nem tud éjszaka hozzábújni, ha fázik.

Marilyn Monroe

Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.

Marilyn Monroe

A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak.

Marilyn Monroe

Nézzük reálisan a dolgokat! Próbálkozzunk meg a lehetetlennel!

Che Guevara

Ha azt mondják nekünk, hogy romantikusak vagyunk, hogy javíthatatlan idealisták vagyunk, hogy a lehetetlent képzeljük el, akkor százszor is azt kell felelnünk: "Igen, ilyenek vagyunk."

Che Guevara

A gyerekek az iskolában kiröhögtek, ha felvettem azokat a ponchókat és kendőket, amiket a nagyanyám csinált... Mikor kicsi voltam, kaptam tőle egy rojtokkal díszített mexikói dzsekit. Azt hordtam mindennap, a suliban is, tökmindegy volt, mit gondolnak az emberek.

Jimi Hendrix

A hit az elektromosság révén jut el az emberekhez. Ezért játszunk olyan hangosan... Azt akarjuk, hogy hangunk egyenesen az emberek lelkét érintse meg. Így aztán egyszerűen kiderül, van-e valami bennük, van-e valami a fejükben, amit fel lehet ébreszteni. Mert sok ember voltaképpen csak alszik egész életében.

Jimi Hendrix

42

Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét.

Jimi Hendrix

Inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint hogy szeressenek azért, aki nem.

Kurt Cobain

A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot.

Pablo Picasso

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom