Zsike97 kedvenc idézetei

Gyönyörű, de elenyésző virág az élet,
Mégis örök nyomot hagy, ha szeretettel éled.

Simon András

Az emlékeimet három csoportba lehet osztani: olyanok, amiket el szeretnék felejteni, olyanok, amiket képtelen vagyok elfelejteni, és azok, melyekről el is felejtettem, hogy elfelejtettem, amíg egyszer eszembe nem jutnak.

Cecelia Ahern

A tekintetem nem egyszerűen szomorú volt - a legteljesebben hiányzott belőle az élet és a reménység. (...) Az üres nem jó (...). Meg kell tölteni a szemedet. Ha nem örömmel, akkor bánattal és fájdalommal. Még a gyűlölet is jobb, mint az üres.

Darren Shan

A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerűen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínűséggel az lesz.

Darren Shan

A jövő egyszerre nyitott is, zárt is. Mindössze egyetlen "lesz" létezik, de gyakran számtalan "lehet" van mellette.

Darren Shan

A fegyverek a félelem eszközei, csak azok használják, akik félnek. Akik megtanulnak a puszta kezükkel harcolni, mindig előnyt élveznek azokkal szemben, akik a kardjukra hagyatkoznak, (...) mert ők arra számítanak, hogy győzni fognak. A fegyverek hamis barátok - nem a természet művei -, és hamis önbizalmat ébresztenek.

Darren Shan

Ő a sötétség, amikor a fények kihunynak, a csönd, amikor a hangok elnémulnak. Övé a legapróbb bogár és a leghatalmasabb király utolsó lélegzete. Mindannyiunkat ismer, és mindannyiunkat követ, amíg nem üt az utolsó óránk.

Darren Shan

Azért a helyedben nem várnék túl sokáig. Te tudod a legjobban, hogy az idő értékes ajándék. A várakozás pedig veszélyes is lehet. Néha elmegy a hajó, és akkor már késő bánat.

Darren Shan

260

A kudarc mindig keserű pirula, amit rosszul esik lenyelni.

Darren Shan

119

Aki megosztja baját, feledi búját.

Darren Shan

A rémálom pedig természetes, egészséges módja annak, hogy az ember levezesse a feszültséget és szembenézzen a félelmével.

Darren Shan

Mi a fájdalmasabb, egyedül meghalni, vagy gyötrődve látni, hogy veletek hal valaki, akit szerettek?

Darren Shan

108

Az élet túl értékes ahhoz, hogy ok nélkül feláldozzuk.

Darren Shan

Azon csodálkozom a leginkább, hogy az emberek manapság már semmin sem csodálkoznak.

Darren Shan

Veszett a világ, és nem hiszem, hogy meg tudnám szelídíteni.

Darren Shan

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom