bia_01_bia saját idézetei

Jól választottál párt magadnak, ha visszanézve majd elmondhatod: "Szerethettük egymást, mert kezdettől fogva összeillők voltunk. Nem kényszerültünk arra, hogy feladjuk önmagunkat. Közösek voltak az értékeink és a céljaink nagy része is, így nem kellett lemondanunk róluk."

Paeli Suutari

Olyan férfit szeress, akihez vonzódsz, ÉS akivel összeillessz. Aláhúzom neked a három legfontosabb szót, nehogy elfelejtsd, hogy ezek különböző dolgok.

Paeli Suutari

Egy kapcsolat fejlődése olyan, mint a folyók egyesülése - fokozatosan történik meg, mielőtt a tengert elérik. Különbözőek a gyökereitek, ahonnét eredtek, de útközben bizonyos részeitek megtalálják egymást... azután, ahogy telnek az évek, újabb és újabb részek egyesülnek a lelketekben egyre nagyobb folyamokká. Soha többé nem lesztek már az a kicsi patak, aki voltatok..., de cserébe tiétek az óceán.

Paeli Suutari

A házasság egy olyan oázis, amelyet a beszélgetés patakja éltet.

Paeli Suutari

A mai fiataloknak tudniuk kellene, hogy igenis létezik a kölcsönösen nagy szerelem, amelynek megvannak a teherbíró alapjai is. Létezik az "igazi", a FÉRFI, aki a lelkünket és a testünket is kiteljesíti, akivel nem mindig könnyű, de aki nélkül sokkal szegényebbek lennénk. Talán nem kellene olyan gyorsan feladni... akkor több fiatal nő megtalálná. Mert ahogy a Biblia mondja: "Mindent lehet, de nem minden használ."

Paeli Suutari

A szerelem a "mennyország szemüvege" még a pokolban is.

Paeli Suutari

Hidd el, nem akartalak megszeretni és nem akartam ezt az öngyulladást, nem akartam... én nem. Biztos lehetsz benne... legalább annyira, mint ahogyan te is két kézzel tartod magad távol a szakadéktól, hogy lezuhanj vagy szárnyalj velem. A csillagos éjszaka csendjében mindig tisztán látlak és értelek, s néma bizonyossággal, végtelen türelemmel, évszázadokig várok arra, hogy te is megszeress. Ezt szeretném, mert szeretlek. De a szerelem nem engedi. Most nem. Még nem. Bocsásd ezt meg nekem - (...) majd egyszer.

Paeli Suutari

Ha valaki mindig is pöttyös bögrét akart, erre vágyott, de nincsen a közelben egyetlen bögre sem, az ember hajlamos inni a kristálypohárból is. Azután, ahogy telik az idő, egyre jobban zavarja, hogy kristálypohárból kell innia, így elkezdi rávenni a kristálypoharat, hogy legyen már bögre. Olyanokat mond, hogy "már háromszor megbeszéltük, hogy növesztesz ide oldalra egy kis fület!", meg hogy "sokkal jobb volna mindenkinek, ha nem lennél ennyire átlátszó, kezd idegesíteni"... stb. Ahelyett, hogy keresne magának egy bögrét! Ha valaki bögrét szeretne, igyon abból, és hagyja, hogy más boldog legyen a kristálypohárral. Ez a bögrék szabálya.

Paeli Suutari

Ha nincsenek elvárásaid, sohasem fogsz csalódni. Néhány csillogó szemű költőt vagy hegytetőn élő szerzetest leszámítva mindnyájunknak vannak elvárásaink. Nem véletlenül. Szükségünk van rájuk. Úgy töltik meg az álmainkat, a reményeinket és az életünket, mint valami koffeinnel túladagolt energiaital.

Tonya Hurley

Az, hogy nem lehetünk együtt, nem azt jelenti, hogy nem szeretlek.

A pletykafészek c. film

Vannak dalok, amiktől táncra perdülünk. Dalok, amiktől énekelni kezdünk. De azok a legjobb dalok, amik felidézik benned, amit akkor éreztél, amikor először hallottad őket. És ezzel megint összetöri a szívedet.

A pletykafészek c. film

Ha családról van szó, a szívünk mélyén mind gyerekek vagyunk még. Nem számít, hány évesek vagyunk, mindig kell egy hely, amit otthonunknak nevezhetünk.

A pletykafészek c. film

Nem, te nem vagy kivétel, hanem tipikus eset. Úgyhogy jól jegyezd meg a szabályt: egy pasi akkor nem hív fel, ha nem akar felhívni. Ha úgy érzed, hogy a fickót teljesen hidegen hagyod, akkor jól érzed, mert úgy is van. Nincs kivétel.

Nem kellesz eléggé c. film

A felnőtté válás egy dolgot jelent: függetlenséget. Mind vágyunk rá. Néha más embereket használunk, hogy kiharcoljuk magunknak. Néha a másikban találjuk meg. Néha a függetlenségnek ára van, és ez az ár lehet nagyon borsos is, mert a legtöbbször harcolnunk kell, hogy kivívjuk függetlenségünket. Soha nem adjuk fel és soha nem mondunk le róla.

A pletykafészek c. film

Angyal azt mondja: égi öröm;
ördög azt mondja: pokoli kín;
ember azt mondja: szerelem.

Heinrich Heine

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom