borbelyvera01 kedvenc idézetei

Vannak pillanatok, amikor az ember az egyik lábával még a múltban áll, a másikkal pedig már a jövőben.

Karen Hawkins

Nem jutnak eszembe olyan események, amelyekre szeretnék emlékezni, de folyton fel-felötlenek bennem olyanok, amiket nagyon is próbálok elfelejteni.

Paula Hawkins

Az eltávozott orgánumát felejti el legelőször az élő, a halott hangja azonnal kikopik a lélekből, a mozdulatai, az ölelése, a szokásai megmaradnak, de a hangja elvész.

Grecsó Krisztián

Attól, hogy nem emlékszel rá, a múlt még létezik. Azok a drága pillanatok még mindig ott vannak valahol.

Sarah Winman

Merülj, merülj, ne juss eszembe,
hogyha a nevem kérdezik,
ne gondoljak a te nevedre.

Tóth Krisztina

Átélünk valamit. Alig pár nappal később már kissé módosult formában emlékszünk rá, mintha súgott szavakat értettünk volna félre. Aztán elmeséljük valakinek, és pár helyen ki kell töltenünk a hézagokat a saját fantáziánkkal, hogy legyen értelme a dolognak, különben még bolondnak néznének. Utána el is hisszük ezeket a kis lelki hézagpótlásokat, és legközelebb így adjuk tovább. Csakhogy ez nem igaz, ennélfogva az élő beszédben még jobban eltorzul. Egy évre rá részegen meséljük el a sztorit, úgyhogy még tovább szépítünk rajta - oké, őszintén szólva az ujjunkból szopjuk legalább az egyharmadát. Egy héttel később már józanok vagyunk, csakhogy nem akaródzik bevallanunk, mekkorát hazudtunk, vagyis ragaszkodunk a sztorink átdolgozott és bővített szeszközi változatához, és öt évvel később a mi úgy-éljek, itt-süllyedjek-el-ha, az-édesanyám-sírjára sztorinknak legfeljebb 50%-a igaz. Mindenki megcsinálja. Te is, én is. Akármilyen becsületesek és jó szándékúak vagyunk, folyamatosan félrevezetjük saját magunkat és másokat is, és erre nincs más okunk azon kívül, hogy az agyunkat hatékonyságra, és nem pontosságra tervezték.

Mark Manson

Nem akarunk felejteni, de az emlékezés sem válhat merő negatívummá.

Melissa Müller

Egy ember el tud feledtetni bármit a másikkal.

Végtelen szerelem (sorozat) c. film

Miért nem képes az ember megfeledkezni azokról, akiket már soha többé nem láthat viszont?

Nermin Bezmen

A felejtés éppoly hasogató seb, akár az első veszteség.

A célszemély c. film

Nincs rosszabb annál, amikor valaki, akinek szeretnie kellett volna bennünket, csak úgy elmegy.

Ava Dellaira

Hiánya elkeserít, elviselhetetlennek érzem, mert úgy tűnik számomra, a boldogságom egyedül tőle függ, és ha őt elveszítem, mindenem odavész.
Az ilyen szerelem legtöbbször tehetetlen és fájdalmas.

Anissa Castel

A harangok ahhoz vannak szokva, hogy belülről kapják az ütést, nem kívülről.

Meir Shalev

13

Milyen jó is lenne, ha a sorsunk olyan egyenes volna, akár egy bambuszbot... láthatnánk, kinek a kezében van a másik vége. De a sors olyan, akár egy piros fonal. (...) Néha képes összegubancolódni, ezért nem tudjuk úgy szőni sorsunkat, ahogyan azt szeretnénk. Néha pedig el is tud szakadni.

The King Loves c. film

Vajon hány búcsút bír elviselni az ember? (...) Talán többet, mint gondolná. Talán egyetlenegyet sem. Mindig csak a búcsú, akárhol maradunk, akárhová megyünk, ezt azért elmondhatta volna valaki.

Robert Seethaler

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom