etizsozs kedvenc idézetei
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van.
Amíg kettesben él az ember, elviselhető a lét. A magányos úgy érzi, nem bírja tovább vonszolni. Le is mond róla. Ez a kétségbeesés első állomása. Később az ember megérti, hogy a kötelességteljesítés nem más, mint beletörődések sorozata. Az ember szembenéz a halállal, szembenéz az élettel, aztán beletörődik. De vér fakad a beletörődésből.
Amíg jobban félünk a változástól, mint a megszokott rossztól, addig minden marad a régiben.
Nem volt meg a beletörődéshez való hajlam és erő. Igen, erő is kell hozzá, holott a beletörődés kapitulációnak tűnik. Minden nyugalmi állapot megteremtéséhez erő kell. Mindenről lemondani és uralkodni magunkon majdnem olyan nehéz, mint mindent megszerezni és mindenki fölött uralkodni.
Nincs mit tenni. Az ember együtt él a bajával, és lassan megtanulja, hogyan bánjon vele.
A hosszú házasságok olykor válságba kerülnek. Van, ahol viharos gyorsasággal lefut egy krízis, ami után szétválás vagy jobb esetben egy jó újrakezdés indulhat. De rengeteg olyan házaspár él a földön, akik együtt morzsolják a napjaikat, vezeti őket a robotpilóta, és látszólag mindent elrendez a rutin. Rutin a cselekvésekben, a napi feladatokban, az érzelmekben és főleg a kettejük közötti interakciókban. A boldogtalanság észrevétlen útitárssá válik, mintha a felek közös motivációja lenne, hogy akkor "rendben, legyen így". Ez lesz a mi életünk.
Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.
Az élethez nemcsak virtus kell (...) és okosság, hanem türelem és jámbor szándék is (...), egyfajta mosolyogva csodálkozó beletörődés, mely nélkül nincs összhang a szívekben.
A beletörődés nem azt jelenti, hogy elfogadtad a megváltoztathatatlant, csak azt, hogy megtanultál együtt élni vele.
Még amikor ölellek, akkor is kereslek! Hiába szorítlak magamhoz, bármilyen szorosan, sohasem vagy az enyém. (...) A kétgyökerű láng sohasem lesz egy, és két lélek és két test csak az út végén lesz Egy. Addig maradunk külön, te és én.
A legboldogabb és a legmegrendítőbb élmény a szerelem, mert olyat akar, amiről tudja, hogy van - mégis lehetetlen. (...) Átéljük a találkozás semmihez fogható eksztázisát, ugyanakkor tudjuk, hogy ez nem maradhat így: itt, a Földön semmi sem örök.
Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál. És úgy nézz a társadra, a barátodra, még a gyerekedre is, mintha utoljára látnád. És akkor a szíveddel látod - nem a kisbetűs, vacak, szürke hétköznapot, hanem a Nagybetűs Csodálatos Életet.
Még az önmagam szeretete sem magányos élmény: van bennem Valaki, akit szeretek, és Ő szeret engem, ez adja lelkem harmóniáját, hogy "jól vagyok magammal", és a reményemet, hogy rátalálok arra, aki ezt az adást veszi. Vagy ő talál rám, mert a szeretet ugyanúgy hiányzik neki, mint nekem! Hiányzik a szívének, hogy másokért is verjen! Mert ez az életünk legboldogabb csúcsélménye - de csak akkor, ha ez kölcsönös.