ildiveszprem kedvenc idézetei

Ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos fokozottan így van ez a jócselekedetek esetében. De ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét.

Pilinszky János

Az a furcsa, hogy az ember megéri azt, amikor szeretik, de rettenetesen nehéz valakit találni, aki ki is bírja, el is viseli, hogy szeressék.

Pilinszky János

Ugye, milyen jóleső a csönd; sebzett szíveknek csak a homály és a csend való.

Marcel Proust

Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.

Váci Mihály

1033

Látogass meg álmomban, és
Boldogabb lesz az ébredés.
Mert úgy éjjel elfeledem,
Hogy nappal a vágy reménytelen.

Matthew Arnold

Mi zavar téged? Mi az, ami szíved cibálja, e kitartót? Mi rángatja ajtód kilincsét? Mi szólít téged az utca felől, de tárt kapudon soha be nem jön? Ó, ez az éppen, akit te zavarsz, akinek szíve kitartását cibálod, akinek ajtaja kilincsét rángatod, akit szólítasz az utca felől, de kitárt kapuján soha be nem mégy.

Franz Kafka

Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól - figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (...) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra. Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat? Gondold meg. Érték.

Oravecz Nóra

Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... na azt nem.

Oravecz Nóra

Meg kell tanulnunk azt a szeretetet, amely már nem keveredik birtoklási vággyal, azt a szeretetet, amely árad és elbűvöli az embereket, amely az élet új ízét hagyja maga után.

Anselm Grün

A derűt nem lehet elrendelni... Akkor tudsz nevetni magadon, ha nem veszed magadat oly fontosnak. (...) Sok mindenen, ami ma még nyomaszt téged, nevetni tudsz majd.

Anselm Grün

Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért. Mindannyiunkban megvan a kísértés, hogy megkerüljük a problémákat, és elmeneküljünk a nehézségek elől. (...) Ha a Lélekből élsz, nem fogsz elmenekülni személyes problémáid és környezeted konfliktusai elől, hanem kézbe veszed azokat.

Anselm Grün

A lélek csak akkor élhet, ha valamit kockáztat. Kockáztatni azt jelenti, olyan valamibe kezdeni, amelynek kimenetele ismeretlen.

Anselm Grün

Ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy kiraboljuk a lelkét, s így rádöbbentjük arra, hogy a lelke hatalmas, kimeríthetetlen és megfejthető. A szenvedést az okozza, hogy nem maradéktalan a rablás. Szenvedünk a bennünk rejlő erőtől, amelyet már senki nem akar kifosztani.

Christian Bobin

A papoknak és a tudósoknak egy dologban igazuk van: a lelkünk mélyén semmivel sem vagyunk jobbak az állatoknál.

Lauren Oliver

Ha bántani akarod, a lelkét kell összetörni. A személyiségét. Mutatok neked olyat, ami minden késnél élesebb. A helyesen megválasztott szavak mélyebb sebet okoznak. Úgy, hogy nem is tud róla. De belehal a lelke.

Kubiszyn Viktor

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom