kiiara kedvenc idézetei
Az anya, az igazi édesanya a legcsodálatosabb ember a világon. Ő a tündéri hang, aki jó éjt kíván; aki mesél neked egy vidám nap után.
Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent. Hogy valamit teremtettél a semmiből. Hogy üres zsebekből is képes voltál adni. Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt bennünk semmi szeretetre méltó. Köszönöm, hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal.
Adhat Isten néked kincset, gazdagságot,
Rubintokat és gyémántot, márvány palotát,
Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer,
Csak egyet nem adhat kétszer,
Édes jó anyát.
Fáradt kezedre könnyesen hajolva
Megköszönöm néked az életet,
Az, álmaim s fehér szívedből nőtt
Meséidet, a tündérszépeket.
Ébresztem a napot,
Hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett
Arany fénye lengjen!
Ébresztem a kertet,
Minden fának ágát,
Bontsa ki érette,
Legszebbik virágát!
Áldott kezeddel símogatsz meg,
Anyám.
Intő szavad még mintha hallanám,
Míg rám borulsz
S áldott kezeddel símogatsz meg.
A régi intést elfeledtem,
Anyám.
Azért zúdult annyi vihar reám;
Úgy összetört...
A régi intést elfeledtem.
Bármit teszek és bármit mond a szám,
És bármit mér az élet sorsa rám,
Megérzi lelkem mindig s mindenütt:
Velem vagy, Anyám!
Velem vagy éjjel, napok hajnalán,
Megosztozol a lelkem búbaján,
- megáldott, örök, szent jóságodért
Áldalak, Anyám!
- Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!
- Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!
- Ti mind különbözőek vagytok!
- Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
- Én nem...
- Mindent magatoknak kell megoldanotok.
- Igen, magunknak kell megoldanunk mindent. Pontosan. Folytasd! Folytasd!
- Nem! Épp ez a lényeg: ne hagyjátok, hogy bárki megmondja, mit csináljatok!
Figyelj! Végül is mit veszíthetsz? A semmiből jöttél, a semmibe mész. Mit veszítettél? Semmit.
A hazugsághoz két ember kell: egy, aki mondja, és egy, aki elhiszi.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Ezüst esőbe száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sürű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsürű.
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?