mariabiro kedvenc idézetei

Hosszabb ideje attól pánikolunk mindketten, hogy ez a köztünk zajló dolog, nevezzük szerelemnek, kétségbeejtően komolyra fordult, élet-halál fontosságúvá nőtt. Ezen a hőfokon az egyház, a pedagógusok és a szülők által belénk plántáltakkal siralmasan kevésre mennénk. Esetünkben már csakis a titkos lovagi kódexekben foglalt szent törvények érvényesek, mégpedig teljesen vagy sehogy alapon.

Vavyan Fable

Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.

Vavyan Fable

Egy igazi pasasba fáradságmentesen, percek alatt beleszerethetsz. Viszont évszázadokig is eltarthat, amíg kitörlöd őt az emlékezetedből.

Vavyan Fable

Tudod, miért is jó még a szerelem? Na persze azonfelül, hogy alapból mesejó?! Az összes egonk részt vesz benne. Ritkábban látjuk-nézzük magunkat kívülről. Szünetel a tudathasadás.

Vavyan Fable

Emelt fővel állok az egyenetlenül is gyönyörű szerelem elébe. Vakon élvezni fogom, míg csak tart. Belepusztulni akkor is ráérek, ha megint szünetelni kezd, vagy netán véget ér.

Vavyan Fable

Csak azt ne mondjuk soha, hogy soha és örökké. Szerelemben nincs örökbérlet. Ha múlhat, akkor múljon is, de hamar; ne foglalja a helyet, nem érünk rá bizsuzni.

Vavyan Fable

Bármit is ordít fületekbe a korszellem, ne feledjétek: a szerelem misztérium! Úgy is kell bánni vele, oly féltőn s finoman, mint minden csodával.

Vavyan Fable

Nem tudom milyen mélységekben érintetted meg olyan megfoghatatlan, ámde létező dolgaimat, mint lélek és szív, ez majd akkor válik világossá, ha valamennyire lehiggadok egyéb érintések tekintetében, de elárulom, villámsújtottá tettél.

Vavyan Fable

Biztosra veszem, senki nem látja olyan ellenállhatatlannak, izgatónak, remekműnek, mint én. Ezt az átkot jobb híján szerelemnek nevezik.

Vavyan Fable

Ó igen, a szerelem tengerének izgalmas áramlatai! Ha megtalálnak végre, bátran hagyatkozz rájuk!

Vavyan Fable

Tévedhetetlenül tudta, mi történik vele. Szálldosóan szerelmes. Amennyiben ez a gyűjtőneve az érzékeit tűzbe borító, testét-lelkét borzongató, képzeletét dúló-kápráztató, istenektől eredő, mesejó elvarázsoltságnak.

Vavyan Fable

Ritkán történik ilyesmi az emberrel. Egy másik ember puszta érintése tahikardiát, nehézlégzést és látásromlást okoz. Egyetlen élet során aligha fordul elő túl gyakran ez a kórkép. Legfeljebb kétszer.

Vavyan Fable

Ha léteznek mindannyiszor megújhodó érzelmek, akkor általa találkoztam velük először. Nem is mulasztom el meghálálni minden lehetséges módon, egészen az önkívületig.

Vavyan Fable

Akármilyen szokatlanul néz is ki, bármennyi hülyeséget lobbant is a szememre, ő az a pasas, akit szeretek, minden összes hibáival együtt. És e nagyvonalúságomtól tisztára ellágyulok.

Vavyan Fable

Együtt akarok élni vele! Akár egyházi áldással, akár anélkül! Látod? Ezt tette velem! Nemrég hallani se bírtam frigyről, gyerekről! Nem gondolod, hogy lezüllöttem?

Vavyan Fable

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom