patakiagi kedvenc idézetei

Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte viszonzást.

Antoine de Saint-Exupéry

Amikor egy nő terhes, már alig várja, hogy újból birtokba vehesse saját testét. Mégis, szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek - egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltűnhet a szemünk elől. Ezért aztán életünk hátralevő részében azon fáradozunk, miképpen tarthatnánk őt mindig magunk mellett, hogy vigyázhassunk rá. Ez a legkülönösebb dolog az anyaságban: amíg az embernek nincs gyereke, nem is tudja, hogy ez mekkora hiány.

Jodi Lynn Picoult

Az egyetlen dolog, mely szembeszállhat apáink akaratával, az anyáink szeretete.

Smallville c. film

Képzeljünk el egy regényt, amiben a hősnő befogad egy idegent, aki nem tud járni, beszélni, de egyedül még enni sem. Ő mégis első látásra beleszeret, eteti, öltözteti és mosdatja, hozzásegíti ahhoz, hogy fokozatosan a saját lábára álljon, rákölti jövedelmének legalább felét, betegségei idején ápolja, többet gondol rá, mint bármi egyébre. Aztán húsz év múlva közreműködik abban, hogy az illető találjon magának egy fiatal feleséget, és vele elkerüljön a háztól. Micsoda balek, igaz? Pedig minden anya ezt csinálja.

Alison Gopnik

Nincs ahhoz fogható érzés, semmi sem olyan fantasztikus, mint amikor egy új kis élet növekszik a pocakodban.

Nők c. film

Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt.

Anna Gavalda

Szerelmünk beteljesedése pedig nem más, mint egy kisbaba. Ezt adja nekünk a szerelem. Amikor először a karodban tartod a kislányodat, döbbenten nézed és nem érted, hogy lehet ilyen kicsi, apró kis emberke. Érzed az apró kis szívdobbanásait és attól kezdve ő az, akit a legjobban szeretsz a világon. Megfogadod, hogy vigyázni fogsz rá, hogy mindig mellette leszel és mindig számíthat rád, ha baj van. Ha rosszat álmodik, ha összetörik a kedvenc játékát... vagy a szívét.

Megint 17 c. film

Egy anya életet ad a gyermeknek, hogy az a gyermek az apjának adjon új életet: egy érintéssel, amit sosem felejt el.

Ezel - Bosszú mindhalálig c. film

A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.

Johann Wolfgang von Goethe

Hiányzik valaki... És ez rossz. Mert ez nem az az érzés, amikor még magad sem tudod, ki, csak érzed, hogy lelked nem teljes, hogy a másik fél még valahol keresgél. Nem. Ez más érzés. Mert már tudod, ki hiányzik. Nem általánosságban valaki, hanem Valaki. Egy Valaki. És ez rossz. Szeretnél vele lenni, hallani hangját, látni mosolyát, érezni közelségét. (...) Ez azt jelenti, hogy van Valaki, aki fontos, aki annyira fontos, hogy mindig szeretnél vele lenni. És ez jó érzés. Hogy van, hogy létezik, hogy megtaláltad. Hogy van, ki hiányozzon. És bár fájón hiányzik, de már édesen.

Csitáry-Hock Tamás

609

Amikor végre megtaláljuk azt, ami hiányzott az életünkből, úgy becsüljük, mintha még abban a pillanatban el is veszítenénk. Hogy azután ez a pillanat milyen hosszúra nyúlik, az már nem feltétlenül rajtunk áll.

Ezel - Bosszú mindhalálig c. film

Sokkal türelmesebb vagyok másokkal, mint saját magammal szemben, és sokkal könnyebben elő tudom hozni a jót másokból, mint magamból. Olyan vagyok, mint az a csiszolópapír a gyufásdoboz oldalán. De nem bánom, nem érzem, hogy ez nekem rossz lenne. Inkább legyek elsőrangú gyufásdoboz, mint másodrangú gyufa.

Murakami Haruki

Rengeteg módja van az öngyilkosságnak. Aki a testét próbálja megölni, az Isten törvénye ellen vét. Aki pedig a lelkét próbálja megölni, az is Isten törvénye ellen vét, bár az ő bűne kevésbé látványos az emberek számára.

Paulo Coelho

A szívem meghallotta, mit súg az ő szíve, és boldog volt.

Paulo Coelho

Egy csomó minden csak úgy megtörténik veled, keresned sem kell, betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy amikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.

Agatha Christie

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom