rami.p kedvenc idézetei

A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

Müller Péter

Elsétáltam ahhoz a dombhoz, ahol régen szánkóztunk. Rengeteg kissrác volt ott. Néztem, ahogyan lecsúsznak a dombról. Néztem, ahogy ugratnak meg versenyeznek egymással. Aztán arra gondoltam, hogy ezek a kisgyerekek egy nap felnőnek majd. És ezek a gyerekek úgy fognak élni, mint mi. Egyszer majd mindannyian csókolózni fognak. De most éppen elég nekik, hogy szánkózhatnak. Szerintem nagyon jó lenne, ha a szánkózás elég maradna mindenkinek, de sajnos nem így van.

Stephen Chbosky

Nem tudom, hogy melyik jobb, ha a gyerekeid boldogok, vagy hogy főiskolára járnak. Nem tudom, hogy érdemes-e összeveszni a lányoddal azért, hogy jobb élete legyen, mint neked.

Stephen Chbosky

Miközben hallgattunk, eszembe jutott, amiről még soha senkinek nem beszéltem. Amikor sétáltunk. Csak mi hárman. Én voltam középen. Nem emlékszem, hogy hová mentünk vagy honnan jöttünk. Még az évszakot sem tudom felidézni. Csak arra emlékszem, hogy kettőjük között lépkedtem, és életemben először éreztem, hogy tartozom valahova.

Stephen Chbosky

Neked volt már ilyen? Nagyon rosszul érzed magad, aztán elmúlik, és fogalmad sincs, hogyan. Amikor ilyen fantasztikusan érzem magam, eszembe kell vésnem, hogy egyszer lesz majd rossz hetem is, így annyi kiváló élményt kell elraktároznom, amennyit csak tudok, hogy a következő rossz héten emlékezhessek rájuk, és higgyek abban, hogy lesz még jobb is. Nem mindig működik, de szerintem nagyon fontos, hogy legalább megpróbáljam.

Stephen Chbosky

Egy csomó oka van annak, hogy mivé válunk. És a legtöbb okról sejtelmünk sincs. És ha azt nem választhatjuk meg, hogy honnan jövünk, azt eldönthetjük, hogy hová tartunk.

Stephen Chbosky

56

Nem üldögélhetsz tétlenül, nem helyezheted mások életét a sajátod elé, és nem gondolhatod, hogy ez a szerelem. Ez egyszerűen nem megy. Cselekedned kell.

Stephen Chbosky

Nagyon különös, ahogy a dolgok egy csapásra a visszájára tudnak fordulni. Hirtelen történik valami, és minden megint olyan, mint régen.

Stephen Chbosky

A múlt emlék, a jövő titok, a jelen ajándék.

Valójában búcsúzkodni nehéz. Néha lehetetlen. Nem tudod elfojtani a veszteség érzését soha. Ami keserédessé teszi a dolgokat. Azok az apróságok, amiket magunk mögött hagyunk. Kis emlékeztetők, egy életre szóló emlékek, fényképek, csecsebecsék. Amik ránk emlékeztetnek, ha mi már nem vagyunk többé.

Grace klinika c. film

Olyan közel kerülni hozzád
Hol nem érezni már a súlyát másnak
Csak testedét mikor meghaltál
S lepelnyi terhét a feltámadásnak.

Kiss Judit Ágnes

Azt mondják, majd elmúlik.
És végül is miért ne?
Függőségem, magányom
Fájdalmas szövődménye,
Naponta tükör elé
Állok, hogy elmondhassam:
Felgyógyulok belőled
Egyszer, bár kínos-lassan.

Kiss Judit Ágnes

Egymástól nincs mit számon kérnünk,
gyilkolok én is, hogyha kell.
Tudom, hogy jobban te szerettél,
a súlyát én nem bírtam el. 

Hát bocsáss meg, de nem siratlak.
Bennem élsz, s hullt könny épp elég.
Jó éjt, királyfi. Ha megéred,
jaj, mi jöhetett volna még? 

Kiss Judit Ágnes

Minek tagadjam? Közös útra vártam,
vagy legalább egy kereszteződésre,
ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam?
Hiába tágulunk bele a térbe,

mindez csak látszat, lázálom, mese,
mert síkjainknak nincsen metszete.

Kiss Judit Ágnes

Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?

Feldmár András

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom